Kaszás Zoltán: A digitális összefogás hozzájárul majd az esélyegyenlőség megteremtéséhez

2020. augusztus 10. hétfő, 12:11
A digitalizáció a mindennapjaink részévé vált – mondta el előadásának legelején Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója, majd megjegyezte, hogy mikor a tavasszal távmunkára kellett átállniuk, úgy érezte, hogy élete legnehezebb döntését hozta meg, annak ellenére, hogy a cége felkészültnek számított a piacon. A vezérigazgató kitért arra is, hogy a visszatérés kezdetén döbbentek csak rá, hogy milyen komplex is volt ez a helyzet, és milyen sok tanulságot hozott. Kaszás Zoltán kiemelte, hogy a digitális és az infokommunikációs infrastruktúra nagyon sokat tett annak érdekében, hogy akár az oktatásban, akár az egészségügyben az online kapcsolódás megvalósuljon, illetve meg tudjon valósulni a pandémiás helyzet teremtette kihívások, valamint a gazdaság újraindításában is. A T-systems Hungary Zrt. vezérigazgatója azt is hangsúlyozta, hogy a digitalizáció egy olyan területté vált az elmúlt időszakban, ahol valós összefogás jött létre, és ez hozzájárul majd az esélyegyenlőség megteremtéséhez, mindegy lesz, mely szereplőről van szó, a szolgáltatások elérhetővé válnak. A következő időszakban fontos, hogy értékeljük azt, hogy hová fejlődtünk, és hogyan alkalmazkodjunk a megváltozott körülményekhez – húzta alá Kaszás Zoltán.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása