Keressen!

Mit?
A cikk keletkezésének ideje?
Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár
23 találat a(z) "munkaerő" cimkére.

A stabil növekedés időszaka következik

2017. május. 27. 12:00
Szemben a világgazdaság és az Európai Unió lassuló növekedésével, Magyarország számára az idei és a 2018-as év is a stabil és jelentős ütemű növekedés időszaka lehet – jelentette ki Varga Mihály a Karsai Alba Kft. kapacitásbővítő fejlesztésének bejelentésekor Székesfehérváron. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: mindez annak köszönhető, hogy más országoknál korábban helyeztük gazdaságpolitikánk középpontjába a versenyképesség, a növekedés támogatását és az...

Kiemelkedő béremelésekről beszélt Rétvári

2017. január. 30. 01:00
Az átlagost meghaladó mértékű az oktatás- és egészségügyben az emberek jövedelememelkedése – mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján. Magyarországon a bruttó átlagkereset tavaly novemberben 285 ezer 800 forint volt, ez 8,2 százalékkal magasabb a 2015-ös átlagkeresethez viszonyítva. Rétvári Bence közölte: az egészségügyben összességében 21 százalékkal nőttek a keresetek, az...

Cseresnyés: megszűnt a szakképzés zsákutcajellege

2017. február. 08. 09:10
A szakképzésről szóló törvény 2011-es elfogadásával a rendszer jelentősen átalakult, 2013-tól megújult a szakmunkásképzés, tavaly pedig a szakközépiskolák szakgimnáziumokká, a szakiskolák (korábban szakmunkásképzők) szakközépiskolákká alakultak - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Cseresnyés Péter felidézte: a szakképzésről szóló törvény 2011-es elfogadásával a rendszer jelentősen...

11,5 milliárd Baranyában a fiatalok foglalkoztatására

2017. december. 25. 22:16
A Kormány az Európai Unióval kötött partnerségi megállapodásban célul tűzte ki a fiatalok foglalkoztathatóságának növelését, munkanélküliségük csökkentését. Ezen célok elérésére jött létre a GINOP 5.2.1-14-2015-00001 Ifjúsági Garancia kiemelt projekt, amely a 25 év alatti fiatalok munka vagy tanulás világába való belépését segíti elő. A Baranya Megyei Kormányhivatalnak összesen 11,5 milliárd forint áll rendelkezésére a program megvalósítására, mely 2021...

Emelt szintű digitalizálás: 6,5 milliárdos GINOP pályázat kkv-kna

2017. április. 03. 08:27
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása” című (GINOP-3.2.6-8.2.4-17) felhívás. A konstrukció segítségével olyan új Ipar 4.0 és Internet of Things technológiák, ahhoz kapcsolódó hardver és digitális eszközök fejlesztése, megoldások bevezetésének támogatása a cél, melyeket az érintett vállalkozások saját erőből nem, vagy csak nagy anyagi áldozatok árán lennének képesek megvalósítani – olvasható a...

Sürgősen állást keresőknek készült új mobilapp

2016. október. 12. 08:04
Másként közelít az álláskereséshez az új, főként fizikai munkára, szakmunkára, vendéglátásra és adminisztrációs állásokra specializálódott alkalmazás. A Mobil Munka lényege, hogy az olyan munkáknál, amelyeknél nem létfontosságú a többkörös felvételiztetés, a végletekig egyszerűsíti a jelentkezést. Az alkalmazás felépítése a népszerű Tinder párkeresőére hasonlít: a közelben található és az érdeklődés alapján megjelenő lehetőségek között tudnak vele szemezgetni a...

Infotér Konferencia 2016 – Dr. Deutsch Tamás: Digitális Jólét Program 2.0

2016. november. 17. 17:27
A Digitális Jólét Program az állampolgárokról szól – mondta Deutsch Tamás a 7. Infotér konferencián. A miniszterelnöki biztos elmondta: a cél az, hogy azok is használják digitális eszközöket és az internetet, akik korábban nem tették. Ezt a célt szolgálja a DJP kererén belül kidolgozott oktatási, start up, export és munkerő program is.

Kockásfülű vagy- e? – ITB DEAL! Konferencia 2016

2016. november. 15. 09:23
A menedzserek életében soha nem volt még olyan fontos, hogy egyszerre egyfajta stratégiai látásmódot és operatív irányítást is biztosítsanak a siker érdekében. Az üzleti élet legnagyobb kihívásai adottak: munkaerőhiány, értékesítési szervezet építésének nehézségei, motiváció a kollégák megtartása érdekében. Ezek megfelelő stratégiai, menedzsment és konkrét módszertani tudás nélkül ma már nem mennek. Az IT Business idei DEAL! konfereinciája ezekre a problémákra...

MENTA 2014 – Köznevelés, felsőoktatás, szakképzés – állami és piaci megoldások

2014. október. 02. 20:13
Az informatikai szektor munkaerőhiánya volt az egyik központi téma az IVSZ által szervezett Menta 2014 konferencia karmadik “Köznevelés, felsőoktatás, szakképzés – állami és piaci megoldások” című kerekasztal-beszélgetésén. A résztvevők – Sipos Imre, Dr. Nádai László, Rab Árpád, Pomázi Gyula és Szabó Bálint – mind egyetértettek abban, hogy kiemelt feladat a műszaki és természettudományos pályák felé orientálni a diákokat. Emellett fontosnak tartották azt is...

A szolgáltató központok kétharmada bővítést tervez Magyarországon

2014. március. 03. 21:47
A hazánkban működő szolgáltató központok kétharmada bővítést tervez Magyarországon. A cégek többsége szerint a képzett munkaerő az ország legnagyobb erőssége – derül ki az EY Nemzeti SSC Felméréséből, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten. „A szolgáltató központok magyarországi jelenléte egyértelmű sikertörténet, különösen az elmúlt öt év vonatkozásában. Ez a felívelés tovább tarthat, hiszen az itt jelenlévő cégek kétharmada bővítést tervez. A központoknak...

összesen: 23 db | 10 db/oldal

1 2 3