Keressen!

Mit?
A cikk keletkezésének ideje?
Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár
95 találat a(z) "KIM" cimkére.

Huszonhat intézmény nyert el támogatást az Iskola-háló programban

2012. február. 27. 12:02
A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását segítő iskolai és iskolához kapcsolódó innovatív programok támogatására kiírt, 275,5 millió forintos pályázatról döntött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága. Az „Iskola-háló” néven is ismert programra 114 érvényes pályázat érkezett be, melyből összesen 26-ot részesített támogatásban az államtitkárság összesen 275 205 599 Ft értékben. A kiírás...

Kormányzati honlap a kommunizmus áldozatainak emléknapjára

2012. február. 24. 17:02
Szombaton, február 25-én országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeznek: 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát. Az első Orbán-kormány által 2000-ben elfogadott határozat értelmében ezen a napon minden középfokú oktatási intézményben is erre emlékeznek. Magyarország Kormányának hivatalos megemlékezése az Andrássy út 60., az idén 10 éves Terror Háza Múzeum...

Elindult a civil szervezeteket segítő kormányzati honlap

2012. február. 09. 04:30
A kormány elindította a civil törvénnyel kapcsolatos honlapját, amely tájékoztatást kíván nyújtani a hazai civil szervezeteknek a rájuk vonatkozó új jogszabályi háttérről, a működésüket segítő információkról. A honlap része annak az új civil törvénnyel is megcélzott szemléletváltásnak, amely szerint a kormány átlátható kapcsolatokat kíván teremteni a civil szektorral. A több mint egy éves előkészítő munka után elfogadott és január 1-jén hatályba lépett új civil...

Az állam legkisebb területi közigazgatási egysége a járás lesz

2012. február. 03. 07:35
A közigazgatás lényeges átalakítása történik most, létrejöttek a megyei közigazgatási hivatalok, megalakultak a kormányhivatalok, amelyek 14 szakigazgatási szervet integrálnak – fogalmazott előadásában Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára. A TÖOSZ polgármesteri fórum sorozatának keretében tartott cserkeszőlői előadáson elmondta, hogy 2013. január 1-jén a járások létrehozásával...

Huszonnégymillióért rendelt hatástanulmányokat a KIM

2012. december. 06. 11:06
Hatásvizsgálatokat rendelt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatban. A hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás eredményeként létrejött vállalkozási szerződést a kormányzati honlapon publikálták. Eszerint az eGOV Tanácsadó Kft. tizenöt előzetes és két utólagos hatásvizsgálat elvégzésére, illetve két összefoglaló tanulmány elkészítésére kapott megbízást 45 napos határidővel, összesen nettó...

Bemutatták a Magyary Program 12.0-t

2012. augusztus. 31. 16:40
A belpolitikai konfliktusokat nem a kormány tehetetlensége, hanem éppen reformjai, a "beépült érdekviszonyok megtörése" idézi elő, vagyis azok a kabinet eredményes munkáját jelzik - mutatott rá Navracsics Tibor. A közigazgatási és igazságügyi miniszter erről pénteken, a Magyary Program 12.0, a közigazgatás-fejlesztés stratégiai dokumentumának budapesti bemutatóján beszélt. A miniszterelnök helyettese megnyitó beszédében emlékeztetett, a tavaly nyáron bemutatott...

Vietnámi üzleti lehetőségek magyar informatikai vállalatoknak

2012. augusztus. 29. 11:29
Nguyen Bac Son informatikai miniszter vezetésével vietnámi kormánydelegáció látogatott Magyarországra, hogy tárgyalásokat folytasson a két ország közötti informatikai és távközlési együttműködés bővítéséről. A miniszter találkozott Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel és Vályi–Nagy Vilmos kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkárral. A küldöttséget fogadták a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában is, ahol magyar informatikai cégek...

Mihalovics Péter: a Kapunyitási Pánik fesztivál segíti a pályaorientációt

2012. augusztus. 25. 20:32
Már 13 éves kortól a megfelelő pályára kell terelni a fiatalokat Mihalovics Péter szerint; az Új nemzedékek jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a Kapunyitási Pánik fesztiválon beszélt a pályaorientáció fontosságáról Zánkán szombaton, sajtótájékoztatón. Jelezte: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) azért is támogatja a fesztivált a zánkai ifjúsági központ infrastruktúrájának biztosításával, mert az egzisztenciateremtés félelme...

Kormányzati honlap a Totalitárius Diktatúrák Áldozatainak Emléknapjára

2012. augusztus. 21. 13:29
A 2008 júniusában tartott prágai Európa lelkiismerete és a kommunizmus című nemzetközi konferencia megnyitóbeszédében Václav Havel, korábbi (1993-2003) cseh államfő kijelentette: "Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amelyek ezen a földrészen születtek". A konferencia résztvevői javasolták, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává. Az emléknap...

Szabó Erika: jóval könnyebb lesz az ügyintézés az állampolgároknak

2012. augusztus. 16. 18:44
A területi közigazgatásért felelős államtitkár szerint senkinek nem jelent majd ügyintézési nehézséget a járások kialakítása, annak ugyanis éppen az a célja, hogy az állampolgárok egyszerűbben és gyorsabban intézhessék el az ügyeiket. Szabó Erika ezt azután nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek, hogy a Blikk arról írt, rosszul járnak azok, akik nem valamelyik járási székhelyen laknak, jövőre ugyanis akár többórás utazással is járhat bizonyos ügyek elintézése.

összesen: 95 db | 10 db/oldal

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10