Új technológiák a mobilkommunikációban

2011. május 2. hétfő, 02:00 • MTI
Az április eleje óta érvényes új frekvenciarendelet új mobiltechnológiák bevezetését teszi lehetővé: a Vodafone most olyan mini bázisállomásokat kezd forgalmazni, amelyek nehezen elérhető, például föld alatti helyiségekben is lehetővé teszik a telefonálást és az internetezést. Korábban ilyen eszközt már csak azért sem kínált egyetlen szolgáltató sem, mert a régi rendelet szerint nem a használt sávok alapján fizették a díjakat az államnak, hanem bázisállomásonként. Egy ilyen mini bázisállomás havi díja 20 ezer forint körüli összeg lett volna, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette piaci bevezetését.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

Döbrőssy Gábor, a cég vezérigazgató-helyettese az úgynevezett femtocella-technológiát alkalmazó bázisállomások nemzetközi sikeréről elmondta, Angliában már mintegy 100 ezer működik belőlük. Igaz, az ottani hálózat nincs olyan jó minőségű, mint a három magyar mobilszolgáltatóé, s ezért ott sokkal több a leárnyékolt terület, ahol nincs térerő.

A Vodafone egyelőre csak vállalkozóknak kínálja az eszközt, s azt várja, hogy a következő egy évben mintegy 100 ezret ad el belőle.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) új rendelete sávos rendszerű, fix díjakat vezetett be, amelyek olyan területeken is érdekeltté teszik a szolgáltatókat beruházásokban, ahol eddig nem tették, mert minden egyes felépített új bázisállomás növelte az általuk fizetett díjakat. Most azonban egyes új fejlesztések után 4 évig akár 50 százalékos díjkedvezményt is kaphatnak.

A cég mini bázisának segítségével 3G/HSDPA hálózatot lehet létrehozni minden olyan helyen, ahol eddig egyáltalán nem vagy csak gyenge volt a térerő. Az eszköz vezetékes internetkapcsolattal működik, hang- és adathívásra egyformán használható.

Forrás: MTI