Tízmilliárdos informatikai fejlesztés az egészségügyben

2015. augusztus 4. kedd, 08:36 • www.orientpress.hu
A tervek szerint október végére lezárul az egészségügy legjelentősebb informatikai fejlesztése. Összesen három uniós projekt fejeződik be, amelyek összértéke eléri a tízmilliárd forintot. Az új rendszereknek köszönhetően a magyar egészségügy informatikai szempontból 2016-tól, illetve 2017-től fokozatosan átléphet a XXI. századba. Másfél év múlva az ügyfélkapun keresztül bárki lekérdezheti az egészségügyi ellátásával kapcsolatos információkat. Megnézheti, hogy az egészségbiztosítónak küldött jelentések szerint hol, mikor, ki és mivel kezelte, milyen recepteket írtak fel neki. De ami talán ennél is fontosabb: bármikor visszakeresheti, lementheti vagy akár ki is nyomtathatja a zárójelentéseket, leleteket – derült ki az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térről (EESZT) rendezett minapi konferencián.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

A betegek orvosi dokumentumai nemcsak saját maguk, de a kezelőorvosok számára is bárhol, bármikor elérhetőek lesznek. Így elvileg egy krónikus betegnek sem kell majd többdossziényi egészségügyi dokumentumot magával vinnie, amikor orvoshoz megy. Sőt, annak érdekében, hogy amikor sürgősségi ellátásra szorul valaki, azonnal rendelkezésre álljanak róla a legszükségesebb egészségügyi alapadatok, a vércsoportjára, krónikus betegségeire, esetleges gyógyszerérzékenységére vonatkozó információk egy külön modulban is hozzáférhetők lesznek.

Persze csak akkor, ha ezt a beteg nem tiltja meg, az átfogó egészségügyi informatikai rendszer egyik legfontosabb adatvédelmi pillére ugyanis az úgynevezett digitális önrendelkezés. Mint Kovács Arnold, az EESZT jogi szakértője elmondta, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bárki megtilthatja, hogy az egészségi állapotával, illetve az ellátásával kapcsolatos információkat egy harmadik fél is láthassa. Erre szintén az ügyfélkapun belépve, az ágazati portálon lesz lehetőségük az állampolgároknak. Az adatvédelmet, adatbiztonságot szolgálja az is, hogy az egészségügyi ellátások igénybe vevői azt is bármikor lekérdezhetik, hogy ki(k), mikor, milyen adataira kerestek rá, és a rendszer a sikertelen – vagyis a letiltott – adatkéréseket is tárolja.

Az elektronikus egészségügyi (e-egészségügyi) rendszerhez kötelezően csatlakozik majd az összes, tb-támogatott szolgáltató, így nemcsak a háziorvosok, szakrendelők és kórházak, de a patikák és a Mentőszolgálat is. Mindez azt jelenti, hogy óriási tömegű információt tárolnak majd egy helyen, ami információbiztonsági szempontból óriási kihívás – mondta a rendszer védelmének kialakításával megbízott Kürt Zrt. szakértője. Hámor Endre, előrebocsátva, hogy éppen biztonsági okokból nem árulhat el részleteket, jelezte: egy ilyen, rendkívül érzékeny adatokat tartalmazó adatbázis csak a legmagasabb, ötös biztonsági szinten működhet. Az adatbázisokat ezért mindenképpen megduplázzák, és földrajzilag is elkülönítik. A személyes adatok védelmét fokozza, hogy azokat az adatbázisokban speciális számsorok helyettesítik majd, és kifejezetten az adatvédelmi biztonságot a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság garantálja.

Az e-egészségügyi rendszer három uniós projektből épül fel. Az egyik az említett Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, amelynek a kialakítására 2,1 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez biztosítja az összekötő „karabiner” szerepet két másik projekthez, egy 5,1, illetve egy 2,7 milliárdból kiépülő informatikai rendszerfejlesztéshez. Szabó Bálint, az EESZT szakmai vezetője közölte: terveik szerint október végére lezárul az egészségügy legjelent