Robbanás előtt az adatpiac

Interjú Mihályi Gáborra, a Magyar Telekom nagykereskedelmi igazgatójával

2020. november 4. szerda, 09:14
Az adat az új olaj – már tudjuk, hogy értékes, tárolni, gyűjteni kell. Hol tart ebben a hazai piac egyik legerősebb szereplője, a Magyar Telekom. Mihályi Gáborral, a Magyar Telekom nagykereskedelmi igazgatójával - november 2-ától a T-Systems operációs és standard megoldások igazgatójával - beszélgettünk az Infotér Konferencián.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

Az adat az új olaj – már tudjuk, hogy értékes, tárolni, gyűjteni kell. Hol tart ebben a hazai piac egyik legerősebb szereplője, a Magyar Telekom?

Valóban az egyik legértékesebb erőforrás ma az adat. A Magyar Telekom ezért az elmúlt években komplex technológiai környezetet alakított ki a vállalaton belül meglévő adatmennyiség hasznosítására. A Magyar Telekom rendszereiben naponta 3 terrabájt adat keletkezik, ami úgy képzelhető el, mintha 300 új, mozifilmet kellene naponta és folyamatosan tárolnunk, megfelelően rendszereznünk, feldolgoznunk. A Telekom megoldása az országban több szempontból egyedülálló; a data lake hatalmas, jelenleg nagyjából 1 petabájtos méretéhez ugyanis a vállalat által házon belül üzemeltetett komplett on-premise infrastruktúra társul. A több mint 7 éve indított projekt egyedülálló eredménye, hogy a napi adatmennyiség feldolgozás 3 hónapról 15 másodpercre csökkenjen.

Mennyire vagyunk mindezzel big data szempontból az élvonalban?

Kétségkívül robbanás előtt áll az adatgazdálkodás világszerte, de Magyarországon is. Egy most kiépülő piacról van szó, folyamatosan növekszik a kereslet és ezzel próbál lépést tartani a kínálat is. Két évvel ezelőtt nem volt sem nagyvállalat aki érdeklődött volna adatok iránt sem úgynevezett aggregátor cég, aki ezeket az adatokat hasznosítva továbbértékesítette volna. Ma ezzel szemben tíznél is több nagyvállalattal állunk kapcsolatban, akik marketing- vagy üzleti döntéseikhez a Magyar Telekom adatait tudják hasznosítani. Nem csak multinacionális vállalatoktól, hanem hazai cégektől is érkezik megkeresés, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a hazai vállalati szféra nyitott a big data megoldásokra és az ebből nyerhető fejlődési potenciálra. Természetesen megjelentek a vevői oldalon azok az aggregátor cégek is, akik adatokat vásárolva szolgálnak ki egy vagy több ügyfelet.

Van olyan speciális iparág, aki nyitottabb vagy már előrébb halad az adatfelhasználásban?

Tudjuk, hogy az adat értékes és nagy tapasztalat, hogy mindenkinek értékes. Olyan ügyfelek számára indítunk big data projekteket, akikről elsőre nem gondolnánk, hogy adatokat elemezve építik fel az üzleti stratégiájukat. Az FMCG és a gyógyszeripar területén pedig már vannak olyan termékek, szolgáltatások, amelyek létrejöttét big data alkalmazások, megoldások eredményezték. Elemezve az adatokat ki tudjuk deríteni például, hogy adott magyarországi város legforgalmasabb pontján a nap melyik időszakában vannak jelen legnagyobb arányban húszéves fiatalok vagy akár a 20-40 év között nők. Ez hatalmas érték, ha valaki ennek a célcsoportnak tervez értékesítési kampányt. Az adatok mennyisége mellett ugyanakkor a minőség és a feldolgozottság szintje is kérdés. A mostani jelentős fejlődés azt jelzi, hogy az üzleti vállalkozások már egyrészt értékelik magát az adatot, másrészt képesek annak hasznosítására: vagy saját erőforrással rendelkeznek – és itt általában mesterséges intelligencára épülő megoldásokról van szó -, vagy megtalálják azokat a partnereket, akik folyamatosan képesek adatra épülő információt szolgáltatni. A Magyar Telekom csoport teljes szélességében képes kiszolgálni ezeket az igényeket: a végfelhasználásra nyújtott feldolgozott adatokat a Magyar Telekom képes ügyfeleinek szolgáltatni, amennyiben pedig egyedi, üzleti fejlesztést támogató megoldás kialakítására van szükség a T-Systems Magyarország rendelkezik a megfelelő eszköztárral.

Az adatkezelésnél az egyik legfontosabb szempont az adatok jogi szabályozása, a GDPR-nek történő megfelelés például. Mik a big data elemzés ilyen jellegű korlátai?

Az egyik legfontosabb irányelv, hogy a tömegesen rendelkezésre álló adatot semmilyen formában soha ne lehessen visszavezetni egyedi felhasználókra. Ügyfeleink – végfelhasználók és aggregátorok is – előfeldolgozott adatokat kapnak, amelyből egyedi információ nem nyerhető vissza.

A big data területén mi a következő nagy dobás? Mire készüljünk?

A mostani legnagyobb nyertes a hirdetési piac, ahol a következő mérföldkő a mobilinterneten történő targetált hirdetés lehetősége lesz: a mobiltelefonok használatát is beszámítva, adatalapok targetáltan tudnak hirdetéseket vásárolni az egyes szolgáltatók az interneten is. Az ilyen igények kiszolgálására már felkészült a Magyar Telekom és a T-Systems mind technológiai mind IT oldalról.