Mesterséges intelligencia a Nemzetközi Űrállomáson

2018. december 17. hétfő, 10:00 • hirado.hu
Sikeresen teljesítette első küldetését a Nemzetközi Űrállomáson Cimon (Crew Interactive Mobile CompanioN), a mesterséges intelligenciával felvértezett személyi asszisztens. Cimon a jövőben partnerként és asszisztensként támogatja az űrhajósokat a kísérletekkel, karbantartásokkal, javításokkal kapcsolatos munkákban.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

Az Airbus által a German Aerospace Center számára fejlesztett és gyártott Cimon végrehajtotta első tesztjeit a Nemzetközi Űrállomáson, a fejlesztésben is aktívan részt vevő Alexander Gerst német asztronauta segítségével.

Két és fél év fejlesztés után, egy szoftverfrissítést követően Cimon tesztelte audió rendszerét és navigációját. Több fordulatot és kisebb mozgást követően képes volt megkeresni Alexander Gerst arcát, és „szemkontaktust” teremtett az űrhajóssal. Képességeinek szemléltetésére Cimon bemutatott egy kristályosodással kapcsolatos iskolai kísérletet, egy Rubik-kocka-megoldással kapcsolatos videót, majd zenét is lejátszott. Ezek után kipróbálta ultrahangos érzékelőit, melyek egy autó parkolóradarjához hasonlóan működve segítik a távolság meghatározásában. Végül Gerstel közösen készítettek néhány fotót és videót a beépített kamerák segítségével.

A kicsivel több, mint 30 cm átmérőjű és 5 kg súlyú robot mechanikus szerkezetének műanyag elemeit 3D-nyomtatóval készítették. A hardver tartalmaz hagyományos és infravörös kamerákat, két USB-portot és egy képernyőt, amely bemutatja az aktuális feladattal kapcsolatos adatokat, fényképeket, videókat vagy dokumentumokat. Ha nincs feladatta Cimonnak, kijelzőjén hangulatjel (emoji) stílusú az „arca”. Emellett rendelkezik egy gombbal, amellyel az űrhajósok akkor használhatnak, ha nem szeretnék, hogy a robot részt vegyen a modulban zajló beszélgetésben.

Az Airbus fejlesztése az IBM Watson mesterséges intelligencia (AI) rendszerét használja. Ha valaki megszólítja Cimont, a robot az űrállomás wifijét, majd NASA/ESA műholdas kapcsolatokat használva juttatja el a digitalizált hangot a DLR Columbus irányítóközpontjába a németországi Oberpfaffenhofenbe. Innen a jelet a svájci Luzernben található Biotechnek továbbítják, amely interneten keresztül kapcsolódik a Frankfurtban található IBM Cloudhoz. A jelnek mindössze 0,4 másodpercre van szüksége az út megtételéhez, amelynek biztonságát számos tűzfal és VPN biztosítja. Ez az alacsony késleltetés természetes, dinamikus párbeszédet tesz lehetővé az űrhajós és Cimon között. A Watson AI egy adott helyzetben nem egyszerűen csak a szöveg tartalmát ismeri fel, hanem a mögöttes szándékot is képes értelmezni.

Alexander Gerst június óta tartózkodik az űrállomáson annak ötvenhetedik parancsnokaként, december 20-án tér vissza a Földre. Cimon az űrállomáson marad, és a jövőben partnerként és asszisztensként támogatja az űrhajósokat a kísérletekkel, karbantartásokkal, javításokkal kapcsolatos munkákban.