Magyarul beszélő mesterséges intelligenciát fejleszt az OTP és az ITM

2022. február 1. kedd, 08:32
Átadták az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az OTP Bank együttműködésével megvalósult szuperszámítógép hardverének első, önállóan működő egységét - a gép Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangján szólalt meg hétfőn Budapesten, az OTP Bank székházában.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

A hároméves fejlesztés teljes költsége 7,3 milliárd forint, ebből 2,5 milliárd forintot biztosít az Innovációs és Technológiai Minisztérium - közölték az MTI kérdésére.

Palkovics László kiemelte: a kormány célja, hogy 2030-ra még versenyképesebbé tegye az országot. Ennek megvalósítása érdekében az állami és piaci szféra folyamatos és szoros együttműködésére van szükség. Az egyik ilyen terület a mesterséges intelligencia felhasználása, amelynek jó példája az esemény - tette hozzá a miniszter.

A hétfőn átadott szuperszámítógéppel a legkorszerűbb, mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló, magyar nyelvi modellt fejlesztenek. Ez egyebek mellett telefonos ügyfélszolgálatokon képes kezelni akár a teljes banki folyamatot - mondta. A magyar nyelvi modell elkészítése 3 hónapot vehet igénybe közlése szerint.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Magyarország számára is fontos mérföldkőnek nevezte a digitális fejlesztésekben a tárcával aláírt együttműködést, és a megvalósuló fejlesztést. A bankrendszeren belül az OTP eddig is élen járt a digitális fejlesztésekben, ezért tudta megőrizni a versenyelőnyét - jelentette ki.

Elmondta, hogy a bankcsoport a SambaNova Systems-szel kötött megállapodást a szuperszámítógép létrehozásáról, a cég élen jár az MI alkalmazások futtatásához szükséges legfejlettebb szoftverek és hardverek megalkotásában. A k+f projekt most indul, az első feladat a magyar nyelvi modell kifejlesztése, ami a tervek szerint 3 hónapot vehet igénybe. A fejlesztés az ország versenyképességét is szolgálja, minden területen - hangsúlyozta Csányi Sándor, jelezve: a felhalmozott adatokkal testreszabott szolgáltatásokat, gyorsabb kiszolgálást tudnak majd biztosítani az ügyfeleknek. Leszögezte: ez nem támogatás, hanem szerződés a bank és a tárca között.

Az OTP Bank és a tárca 3 évre kötött együttműködési megállapodást a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére alkalmas szuperszámítógép létrehozásának finanszírozásáról - mondta Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Az újságírók kérdésére közölték: a projekt költségének nagyjából kétharmadát az OTP Bank állja, egyharmadát a tárca.

Palkovics László kiemelte: a kormány célja az MI alkalmazásával gyorsabb és hatékonyabb szolgáltatások nyújtása magyar nyelven a közigazgatás, az oktatás, és az üzleti élet területén is. A magyarul bevitt adatokat a szuperszámítógép képes lesz a mindennapi élet egyéb területein is alkalmazni. A most induló fejlesztés nemcsak egy "szűk szókincsű szótár" lesz, amit megért a gépi MI alkalmazás, hanem természetes nyelven, akár egyénhez igazított többféle megfogalmazással is lehessen vele beszélgetni.

A jelenlegi öntanuló magyar modell az OTP csoport ügyféladatain alapul majd. Ezek alapján fognak egy olyan modellt kidolgozni, amely alkalmas lesz arra, hogy a magyar nyelvű ügyfélbeszélgetésből automatikusan felismerje az ügyfél szándékát, és a legjobb megoldást nyújtsa. Az új gép képes lesz a teljes magyar nyelv feltérképezésére, beleértve az összes nyelvjárást - közölte. A gépi tanulási algoritmusoknak nagy számítási teljesítményre van szükségük, ezért a most indult projektnek nagy mennyiségű, nagyjából 26-28 petaFlops szuperszámítógépes kapacitást kell biztosítania.

Aláhúzta: a projekt nagy hatással lesz a magyar gazdaságra, számos külföldi cég terjesztheti ki a tevékenységét az országra, mindemellett a magyar nyelv megőrzéséhez is hozzájárul. A pénzügyi világ mellett a kis-, és középvállakozások is igénybe vehetik majd a fejlesztést, ahogy a vállalkozások k+f tevékenységéhez is hozzájárul.

Kitért arra, hogy a bemutatott szuperszámítógép csak az első lépést jelenti a következő évek dinamikus fejlődésében. Hamarosan megérkezik a Komondor nevű HPC, amelynek Debrecen ad otthont, és az egyetemi kutatások támogatását végzi majd - közölte Palkovics László.

Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke meghatározó jelentőségűnek nevezte ezt az együttműködést, amely a magyar nyelvű mesterséges intelligencia modell kifejlesztésére irányul. Kiemelte, hogy az alkalmazások köre és az igények gyorsan nőnek, példaként említette az autonóm járműveket, a genetikát, vagy az orvosi diagnosztikát. A kifejlesztett nyelvi modell sokoldalú lesz, a legkülönbözőbb felhasználási profilú felhasználóknak. A 2020-ban elfogadott MI stratégiában már szerepel a 100 százalékban automatizált ügyintézés magyar nyelven, és elkezdték a piaci szereplők valós igényeinek felmérését. Reményeik szerint a mostani együttműködés hozzájárul ennek a projektnek a sikeréhez is. Az MI Koalíció azon lesz, hogy az elért eredmények az ökoszisztéma szereplőinek minél szélesebb rétegeihez elérjenek - mondta.

MTI/ITM