Keretmegállapodást írt alá a Delta csoport a Digitális Kormányzati Ügynökséggel

2020. július 28. kedd, 09:28
Nagy értékű keretszerződést írt alá a Delta csoport a központosított informatikai közbeszerzések lebonyolításáért felelős Digitális Kormányzati Ügynökséggel (DKÜ) - tette közzé a Delta Technologies Nyrt. hétfőn, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása
Közleményük szerint a keretszerződés két részből áll. Az első értelmében a DKÜ 34 750 megjelenítő eszközt, projektort vásárolhat állami szervezetek számára a következő egy évben. Ebbe a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Delta Systems Kft. konzorciumvezetőként jutott be, az indulók között a legversenyképesebb árral.

    A DKÜ-vel aláírt szerződés második része 3700 interaktív, az oktatásban is használt digitális tábla beszerzésére vonatkozik. Itt a Delta csoport másik tagvállalata, a Delta Services Kft. konzorciumi tagként indult; a konzorcium ez esetben is a legversenyképesebb árat adta a keretmegállapodást aláíró vállalatok közül - írták. A megállapodás 2021. július 24-ig érvényes, addig hívhatók le megrendelések a megadott kondíciók szerint. A keretmegállapodás nem biztosít automatikus megrendeléseket, az intézményi igények alapján az egyes konkrét beszerzéseket újra versenyeztetik a négy bejutott konzorcium között, vagy - az értékhatártól függően - közvetlen megrendelés útján valósulnak meg.

    A Delta Systems Kft. az utolsó, elfogadott beszámoló szerint 2018. július 1. és 2019. június 30. között 780,222 millió forint adózás előtti eredményt ért el 15,633 milliárd forint nettó árbevétel mellett, a Delta Services Kft. ugyanebben az időszakban 6,471 milliárd forint nettó árbevétel mellett 134,8 millió forint adózás előtti eredményt könyvelt el - közölték az MTI érdeklődésére. Pércsi Levente, a Delta csoport résztulajdonosa, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatója a cég közleményében kifejtette: stratégiai céljaik közé tartozik, hogy a Delta az államigazgatásban a három legnagyobb informatikai szállító között legyen.

    A Delta Technologies Nyrt. a BÉT standard kategóriájában jegyzett informatikai vállalat, 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Delta Systems Kft. vezető magyar rendszerintegrátor cég. Célja, hogy tevékenységének leginnovatívabb területeire - melyek közül kiemelt hangsúlyt kap az Ipar 4.0., ezen belül az 5G, az energiamenedzsment, az IT-biztonság és a közlekedésinformatika - építve, a jelenlegi portfólióját bővítve megőrizze helyét a vezető rendszerintegrátorok között. A Delta Technologies 0,78 forint névértékű részvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskednek, a papírok hétfőn 97,3 forinton zártak, 0,31 százalékkal magasabban az előző záróárnál. Az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 38 forint, a legmagasabb 171,8 forint volt.

Forrás: MTI.hu