Hoffmann Rózsa: időarányosan teljesültek a vállalások az oktatásban

2012. március 26. hétfő, 07:05 • KormányportálHoffmann Rózsa, NFM, oktatás, NAT
Az oktatásban időarányosan teljesültek a kormányzati vállalások, az idei év feladata, hogy az elfogadott új kerettörvényeket tartalommal töltsék meg - mondta Hoffmann Rózsa a Félidőben címmel szombaton rendezett konferencián. Az oktatási államtitkár beszélt arról is, hogy megváltozik a közoktatás irányításának egész rendszere. Úgy értékelte, hogy jól állnak: amit vállaltak, időarányosan teljesítették. Kiemelte, hogy két új oktatási törvényt alkottak meg: megszületett a köznevelési és a felsőoktatási törvény, és közreműködtek a szakképzési törvény kidolgozásában is.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

  Hoffmann Rózsa azt mondta, hogy az erkölcsi rend, aminek hiányát megszenvedték az előző szocialista kormányzás alatt akkor állhat helyre, ha az iskola nagyobb szerepet vállal a nevelésben, és ennek hangsúlyos része a gyermekek erkölcsi nevelése.

Az oktatási államtitkár az egyik legsúlyosabb hiányosságként említette a tartalmi szabályozás megszűnését – ezért alkotnak új nemzeti alaptantervet. Megváltozik a közoktatás irányításának egész rendszere, egyértelműen állami feladata lesz a szakmai, és tartalmi irányítás és a pedagógusok munkájának ellenőrzése. Mindez a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közvetlen irányítása alatt valósul meg, döntő módon a járásokon keresztül. Az iskolák, intézmények működtetése megmarad az önkormányzatoknál, a jelenlegi iskolafenntartóknál - részletezte.

A pedagógus életpályamodell kapcsán megerősítette, hogy 2013. szeptember 1-jétől lép majd életbe, kiszámíthatóvá, vonzóvá igyekszik tenni ezt a hivatást, szabályozza a feladatokat, ehhez rugalmasabb munkaidő-beosztást és a mostaninál lényegesebb jobb fizetési kondíciókat rendelve.    

Szólt még arról, hogy továbbra is a GDP 1,5 százalékát fordítják a felsőoktatásra, de az eddigiekhez képest átstrukturált módon. A cél a minőség, a versenyképesség biztosítása.

Az államtitkár kitért arra, hogy majdnem 70 ezer fiatal képzését fogja az állam részben, vagy egészében vállalni, eközben az érettségizők száma nem éri el a 90 ezret. A hallgatói szerződés kapcsán elmondta, hogy az szabad döntésen alapuló polgári jogi szerződés lesz, a teljes- illetve részösztöndíjas hallgatók dönthetnek, hogy megkötik-e ezt a megállapodást.

 

Kapcsolódó anyagaink: