Hétfőtől már a győri kormányablakban is várják az ügyfeleket

2014. március 11. kedd, 23:56 • www.orientpress.hukormányablak, Győr, Bíró Marcell, KIM
Átadták Győr-Moson-Sopron megye első új típusú kormányablakát a győri ETO Parkban. A hétfőn megnyílt ügyintézési ponton kívül, további két kormányablak átadását tervezik a megyeszékhelyen. Ezeket a járási hivatal épületében, valamint pályaudvaron alakítják majd ki – mondta a Rádió Orient stúdiójában Herkner Veronika, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal hatósági főosztályának főosztályvezető-helyettese. Ez ma a közigazgatás ünnepe Győrben – fogalmazott az átadón Bíró Marcell a KIM közigazgatási államtitkára.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

 Emlékeztetett; lefektettük azokat a törvényi kereteket, melyen belül megújulhatott a magyar közigazgatás. Átalakítottuk a közigazgatás szervezetrendszerét, lehetőség szerint egyszerűsítettük az ügyintézést, és elkezdtük azt az munkát, mely során 5500 köztisztviselő vált kormányablak ügyintézővé. Úgy kellett megújítanunk a közigazgatást, hogy közben biztosítani kellett annak működőképességét is. 

A kormányablakokban intézhető ügyek összeállításánál az állampolgári igényeket tartottuk szem előtt. A visszajelzési lehetőséget most is folyamatosan biztosítjuk az ügyfelek részére, ezeket a javaslatokat összesítjük, és a tapasztalatokat leszűrve változtatunk, javítunk a rendszeren – mondta az OrientPress érdeklődésére Bíró Marcell.

Simon Róbert Balázs, Győr alpolgármestere a megnyitón tartott beszédében hangsúlyozta, a lakosság szempontjából a legfontosabb gyors és szakszerű ügyintézés, a könnyen megközelíthető ügyintézési pont ehhez itt az ETO Parkban minden körülmény adott.

Az országban tizenkilencedikként átadott győri kormányablak korábban okmányirodaként működött. Az ügyintézési pont azonban a jelentős bővítést követően mostantól kormányablak funkciókat is ellát – mondta Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja. 

Széles Sándor beszédében reményét fejezte ki, hogy ez az ügyintézési pont példaértékű intézménnyé válik a megyében nyíló többi kormányablak számára, és az itt dolgozó munkatársak modern szemlélettel fogják szolgálni az ügyfeleket.

Az OrientPress érdeklődésére a kormánymegbízott elmondta, a megyében minden járási székhelyen, és minden nagyobb városban nyílik majd kormányablak, ahol eddig is működött okmányiroda. Hozzátette, ezeken kívül még három városban terveznek kormányablakot. Legközelebb március 21-én, Pannonhalmán lesz átadó Győr-Moson-Sopron megyében.