Együttműködés a digitalizáció megértésére, hasznosítására

2016. február 12. péntek, 13:24 • www.orientpress.hu
Digitális transzformáció címmel szervezett közös konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). A digitalizáció társadalmi hatásait kutató rendezvényen az MTA és az IVSZ együttműködési megállapodást írt alá, amelyben az Akadémia az üzleti szférával fog össze. A digitalizáció felgyorsulása miatt bekövetkező változások mind az üzleti, mind a tudományos és a társadalmi életet nagymértékben befolyásolják. Ennek megértésére, elemzésére, bemutatására fogott össze az IVSZ és az MTA a most induló, de még két további eseményt felvonultató sorozattal.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

Hogy mi történik a negyedik ipari forradalom után, azzal kapcsolatban egyelőre sok a kérdés, és a feltételezés. A kérdések adottak, a válaszokat keressük. „A digitalizáció alapján megvalósuló változások hatásának folyamatelemzése Magyarországon fokozottabb figyelmet kíván – hasonlóan az Európai Unión belül tapasztaltakhoz –, ennek előmozdítása érdekében jön létre az IVSZ és az MTA között a partneri kapcsolat, amelyről ma együttműködési megállapodást írt alá a két szervezet.” – mondta el Laufer Tamás, az IVSZ elnöke. Hozzátette: az esemény és a téma kiemelkedő jelentőségű, mert a társadalom és a gazdaság csak a digitális transzformáció adoptálásán keresztül érheti el céljait.”

Az együttműködési megállapodás további célja, hogy az MTA kutatóhelyei által végzett tudományos tevékenység és annak eredményei nagyobb mértékben megismerhetővé váljanak illetve az üzleti szféra és az MTA kutatóhálózata az eddig tapasztaltaknál szorosabb összekapcsolódással, a kutatási témák összehangolásával biztosítsák a gazdasági szféra bevonását és részvételét a kutatási eredmények elterjedését elősegítő kutatás-fejlesztési projektekbe.