Együttérzés önmagunkkal

Érzelmi mélypontok karantén idején az IT LaKaT-ban

2020. április 29. szerda, 08:00
Rendhagyó kezdeményezésbe vágta a fejszéjét az Infotér. A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet arra ösztönözte az egyesület oktatási munkacsoportját, hogy ne csak szigorúan a digitális oktatás témájával foglalkozzanak cikkekben, videókban, hanem mentálhigiénés támogatást nyújtsanak a kialakult helyzetben a tanárok, a szülők és a gyerekek számára.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

Hetek óta próbáljuk kialakítani az új életünket. Küzdünk a vírus elleni védekezés számunkra megfelelő módjaival, küzdünk a munkánkkal otthonról, a gyermekünk tanulásával, a társunk állandó jelenlétével, a megszaporodott feladatokkal, a kaotikus időbeosztással, a szeretteink iránti állandó aggódással… Csoda, ha néha mélypontra kerülünk? Dehogy… Engedjük meg magunkat a „rosszul levést” időnként!

Nézzünk körül. Képesek vagyunk lelkesíteni a társunkat, motiváljuk a gyerekünket, támogatjuk a kollégáinkat, de magunkról nagyon sokszor elfelejtkezünk, vagy ha eszünkbe is jutunk, más a mérce mint a többieknél. A jelenlegi helyzetben nagyon fontos az együttérzés önmagunkkal!



 

 

„Célunk a lelkesedés fenntartása a pedagógusokban, szülőkben és gyerekekben. Segítsünk olyan gyerekek elérésében, akiket egyébként nem tudnánk. Nézzük meg hogyan tudnánk motiválni, akit még az osztályteremben sem sikerült, hogyan tudjuk az érdeklődést fenntartani másodpercek helyett esetleg percekig azoknál, akiknél a belső világ bezárult. Válaszokat keresünk arra, hogyan tudunk ebben segíteni az informatikával humánusan? Hogyan lehetünk lazák a komfortzónánkon innen és túl...”

Ajánlott videók:

IT LaKaT Gyarmathy Éva: #csaklazán - https://youtu.be/I0JLbQY89qI
IT LaKaT- Gyarmathy Éva: #túlélőcsomagtávoktatáshoz - https://youtu.be/YW1Lgfacp_c
IT LaKaT- Gyarmathy Éva: #szerepek - https://youtu.be/FpHVFjvDFV8
IT LaKaT- Gyarmathy Éva: #kérdezz - https://youtu.be/L8KD__tomqk
IT LaKaT- Rab Árpád: Kovácsoljunk az előnyből hátrányt - https://youtu.be/PP7aUQESyDE
IT LaKaT- Siporsné András Ildikó: #krízis - https://youtu.be/5tNd36BB5qs
IT LaKaT- Siporsné András Ildikó: #problémamegoldás - https://youtu.be/_xijs0tnnSc
IT LaKaT- Siporsné András Ildikó: #érzelmimegküzdés - https://youtu.be/-ePRYjmKz_g
IT LaKaT- Illés Hilda: #biztonság - https://youtu.be/WRlDrDbYAo8
IT LaKaT- Illés Hilda: #gondolatstop - https://youtu.be/flu4CcTSQ8A
IT LaKaT- Oláh Adrienn Réka: #egymástóltanulni - https://youtu.be/TVnsT_Q50bs
IT LaKaT- Lőrincz Anna: #veszteség - https://youtu.be/u29ayePmNbw
IT LaKaT- Mogyorósi Rebeka: #korlátozások  - https://youtu.be/vs9n5m0Ql0c
IT LaKaT- Peer Krisztina: #összezárva1 - https://youtu.be/k3Ij5CDPcjA
IT LaKaT- Peer Krisztina: #összezárva2- https://youtu.be/mLKBRTgD1cw
IT LaKaT- Peer Krisztina: #összezárva3 - https://youtu.be/WhMRJkkOcpA
IT LaKaT- Gellér Orsolya: #érzések - https://youtu.be/13B7HGiK5JA
IT LaKaT- Oláh Adrienn Réka: #együttérzésönmagunkkal - https://youtu.be/Ws0lj36WTs0
IT LaKaT- Gellér Orsolya: #rendszer - https://youtu.be/SRqN2kim0Qc
IT Lakat- Kertész Tamara: #egyszerűgyermekkor - https://youtu.be/GeKaPtzBzqE
IT LaKaT- Lőrincz Anna: #időstruktúrálás  - https://youtu.be/cukqGloiwCU
IT LaKaT- Gellér Orsolya: #álhírek -  https://youtu.be/GeKaPtzBzqE
IT LaKaT- Gellér Orsolya: #elégjóanya - https://youtu.be/pwYDW4U_T7k
IT LaKaT- Illés Hilda: #közösségimédia - https://youtu.be/DL4a3ULtqtA
IT LaKaT- Illés Hilda: #kütyüzés - https://youtu.be/ZgfzKBa4RV0
IT LaKaT- Nádai Ivett: #veszteség - https://youtu.be/vs9n5m0Ql0c
IT LaKaT – Kertész Tamara: #homeoffice - https://youtu.be/-9aIRMBDeHA
IT LaKaT – Nagy Dia: #homeoffice 1. - https://youtu.be/bQ9_fnIQf3c
IT LaKaT – Nagy Dia: #homeoffice 2. - https://youtu.be/Z8Mow34z12w
IT LaKaT – Nagy Dia: #homeoffice 3. - https://youtu.be/A5I33sc2d1c
IT LaKaT – Csathó Lilla: #érzelemszabályozás - https://youtu.be/PKApJcBDNN4
IT LaKaT – Matavovszky Dominika: #jutalmazásbüntetés 1.- https://youtu.be/ZTLkPumRsyk
IT LaKaT – Matavovszky Dominika: #jutalmazásbüntetés 2. - https://youtu.be/Lmf-2BxbDMM
IT LaKaT – Kertész Tamara: #értelmesfeladatok - https://youtu.be/VQsB7WHfrLY
IT LaKaT – Nádai Ivett: #stresszkezelés - https://youtu.be/IAdxjbLSCE8
IT LaKaT – Kuch Gabriella: #művészetterápia 1. - https://youtu.be/AzaNgACI254
IT LaKaT – Kuch Gabriella: #művészetterápia 2. - https://www.youtube.com/embed/1Tb271LQk8s
IT LaKaT – Peer Krisztina: #meseterápia - https://youtu.be/AZeJMJ7zBeM
IT LaKaT – Peer Krisztina: #kiégés  - https://youtu.be/LjcAlXFlBqk
IT LaKaT – Nádai Ivett: #erőszakmente kommunikáció - https://youtu.be/yfjwPMG9wlQ
IT LaKaT – Zarka Zsófi: #keretezdát - https://youtu.be/6qhuhDppXYo
IT LaKaT – Zarka Zsófi: #minőségiidőegyütt- https://youtu.be/cLaHE7wruCM
IT LaKaT – Nagy Panna: #lázadás-https://youtu.be/ZTLkPumRsyk
IT LaKaT – Csathó Lilla: #kamaszoknak - https://youtu.be/12XUTxWKU_o
IT LaKaT – Nagy Panna: #felelősségteljesen- https://youtu.be/xG--N_F6_O8
IT LaKaT- Lőrincz Anna: #kamaszok - https://youtu.be/l4ngZdivJIY