Civilek bevonásával épülnek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormányablakok

2015. augusztus 13. csütörtök, 22:15 • www.orientpress.hu
A területi közigazgatás átalakításával 13-ra nő az integrált ügyfélszolgálatok száma Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A Rádió Orient műsorában dr. Kállai Mária kormánymegbízott kiemelte, a kormányablakok a legkorszerűbb technológiával vannak felszerelve, emellett már a kialakítás folyamatába bevonták a fogyatékkal élők szervezeteit. Júliusban két kormányablakot adtak át Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ezzel hatra nőtt az integrált ügyfélszolgálatok száma. A Rádió Orientnek dr. Kállai Mária elmondta, jelenleg Jászfényszarun, Jászárokszálláson, Tiszafüreden, Kunhegyesen és két szolnoki helyszínen várják az ügyintézők az állampolgárokat. A kormánymegbízott hozzátette, az év végéig további hét településen zajlanak építési munkálatok: a jövőben Jászapátin, Karcagon, Kisújszálláson, Jászberényben, Kunszentmártonban, Mezőtúron és Törökszentmiklóson nyílik kormányablak.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

A 21. század elvárásaihoz igazodó modern rendszer középpontjában az állampolgár áll. „Célunk, hogy minőségi szolgáltatást alakítsunk ki, amely hatással van az ország versenyképességére” - a kormánymegbízott kiemelte, fontos, hogy a területi közigazgatás gyors, egyszerű és hatékony legyen. Dr. Kállai Mária beszélt továbbá az ügykörök számának rohamos emelkedéséről: a kezdeti 29 ügykör 2015-ben 379-re bővült. Kiemelte, a folyamatos fejlesztések végén közel kétezer ügy lesz intézhető az integrált ügyfélszolgálatokon.

A kormányablakokról egyre több a pozitív visszajelzés, az állampolgárok megszokták és megkedvelték az egyablakos ügyintézést. Az ezer fős mintán végzett felmérés szerint 90 százalékos az ügyfelek elégedettsége. „A kormányablakok a legkorszerűbb technológiával vannak felszerelve, emellett már a kialakítás folyamatába bevontuk a fogyatékkal élők szervezeteit” - hangsúlyozta a kormánymegbízott.