Az USA védelmi minisztériuma Windows 8-ra áll át

2013. január 7. hétfő, 07:34 • techcorner.huUSA, Microsoft, Windows 8,
Az USA védelmi minisztériumának színe-java hamarosan átáll a rendszerre. A Business Insider beszámolója alapján komoly presztízsértékű győzelemmel indította az évet a Microsoft, hiszen egy most nyélbe ütött üzletnek hála az Egyesült Államok Nemzetvédelmi Minisztériuma (Department Of Defense) az elkövetkező hónapokban nagyrészt át fog állni a szoftvercég október végén kiadott operációs rendszerére.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

 Az üzlet további érdekessége, hogy noha a Microsoft már régóta a kormányszerv beszállítója, ám most először sikerült egyetlen bérleti szerződésben egyszerre annak három főbb ágával – a szárazföldi erőkkel, a légierővel, továbbá az előbbiek mellett az USA elnökének is informatikai és távközlési támogatást nyújtó részleggel – megegyeznie.

 Az üzlet keretében elméletileg a Nemzetvédelmi Minisztérium dolgozóinak 75 százalékának, azaz körülbelül 330 ezer főnek kell majd megbarátkozni a Start menütől gyárilag mentes Windows 8-cal, ezen felül pedig a munkavállalók hozzáférést kapnak még az Office 2013 és SharePoint 2013 Enterprise szoftverekhez is.