A segítségnyújtás mellett a tudatosításra is szükség van

Interjú Kott Ferenccel, az MKIK Digitalizációs Kollégiumának elnökével

2021. március 25. csütörtök, 10:17
Több cégnek úgy kellett alkalmazkodnia az elmúlt egy évben történt digitalizációs változásokhoz, hogy ahhoz nem volt elég tapasztalata – erre hívta fel a figyelmet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Digitalizációs Kollégiumának elnöke. Kott Ferenc szerint a problémákra is fel kell hívni a figyelmet, a Modern Vállalkozások Programján keresztül pedig többféleképpen próbálnak segítséget nyújtani a kkv-nak.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása
- Infotér: A Modern Vállalkozások Programjának közelgő konferenciája főként a cégek digitális biztonságával foglalkozik. Mi a tapasztalat ezen a téren az elmúlt egy évben?

- Kott Ferenc: Az elmúlt évben nagyon sok vállalkozásnak kényszerből a digitális térben kellett folytatnia tevékenységét. Mivel jelen pillanatban az alapvető élelmiszereken és a gyógyszereken kívül szinte mindent csak online lehet értékesíteni, ezért egyre többen kényszerültek rá a digitalizációra. Számos cégnek úgy kellett alkalmazkodnia az új helyzethez, hogy nem volt ezen a területen elegendő tudása, tapasztalata. Ezt pedig sok esetben ki is használták: csak a zsarolóvírus-támadások száma 700 %-kal nőtt egy év alatt. A kkv-k esetében pedig forintosítható az a kiesett kár, amit egy ilyen támadás okoz. Sőt, szélsőséges esetben emiatt a cég tönkre is mehet, mert egyrészt ez egyfajta hitelvesztéssel járhat, másrészt egy támadás olyan problémát is okozhat, amely végül a cég működését veszélyezteti. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fontosnak tartja a digitalizációt, de ennek az árnyoldalaira is fel kell hívnunk a figyelmet, és segítséget kell nyújtani, ha szükséges.

- Infotér: A gyors digitális átállás nem hozta magával a felkészültséget?

- Kott Ferenc: A járványhelyzetre a legtöbb cégnek gyorsan kellett reagálni, és gyorsan akarták megoldani a problémákat is. Miután a cégek dolgozói otthoni munkavégzésre álltak át, a vállalkozások kinyitották hálózatukat, és mindenki, akár magáneszközről is beléphetett. Ez pedig óriási kockázatot jelentett, a biztonság kérdése pedig több esetben is hátrébb sorolódott. Voltak cégek, ahol erre a kérdésre odafigyeltek, de a kkv szektorban sokszor nem volt rá kapacitás. A kamara ezért többféle segítséget is nyújt a Modern Vállalkozások Programján belül.

- Infotér: Milyen segítséget jelent ez a gyakorlatban?

- Kott Ferenc: Aki IT biztonsági segítséget szeretne kérni, online vagy telefonos támogatást is kaphat. Nemsokára pedig az MVP mellett működni fog egy IT biztonsággal foglalkozó tanácsadói csapat is. Emellett készülünk egy innovatív fejlesztéssel: egy úgynevezett etikus hacker-megoldással. Ez azt jelenti, hogy ugyanazt a módszert fogjuk alkalmazni, mint a hackerek, olyan szemmel vizsgáljuk meg az adott cég hálózatát. Csakhogy mi a hackerekkel ellentétben nem kihasználjuk a hiányosságokat, hanem javaslatot adunk a problémák megoldására. Nem kérnénk semmiféle hozzáférést a vállalatok rendszereihez, hanem azokat a felületeket vizsgálnánk meg, amelyet mindenki lát, és feltárnánk a biztonsági réseket, ezután szakértői segítséget biztosítunk.

Az a tapasztalatunk, hogy ahol internetes kapcsolat van, ott kockázat is, ezért naponta kell ellenőrizni a fenyegetéseket. Ebben akar a kamara segítséget nyújtani. Sokan nincsenek tisztában a veszélyekkel, már csak akkor szembesülnek vele, amikor például egy zsarolóvírussal megtámadják a cég hálózatát, és zárolják az összes adatot. A konkrét segítségnyújtás mellett persze tudatosításra is szükség van.

- Infotér: Érkeznek-e olyan visszajelzések a cégektől, hogy szeretnének élni a segítséggel?

- Kott Ferenc: A Magyar Vállalkozások Programján belül csaknem húszezer regisztrált vállalkozásunk van. A legtöbben közülük rendelkeznek a digitális felkészült vállalkozás minősítéssel, az ő figyelmüket már felhívtuk ezekre a veszélyforrásokra. Egyre több visszajelzés érkezik, hogy ezekre a fenyegetésekre valóban figyelni kell, egy frissen tartott vírusírtóval és egy tűzfallal már sokat lehet előre lépni. Összesen azonban 600-800 ezer között van a kkv-k száma, fontos, az ő figyelmüket is felhívjuk ezekre a problémákra.