A konyhaasztalok felé tartanak

2022. január 11. kedd, 09:00
A körforgásos gazdaság, a következő időszakban a digitalizáción alapuló Ipar 4.0-s fejlesztések mellett az éléskamrákat “ellátó” mzőgazdaságnak is el kell indulnia a digitalizáció útján. Ezt már tulajdonképpen meg is tette. Vérmérséklettől függően beszélhetünk Mezőgazdaság 4.0-ról, digitális agráriumról vagy éppen precíziós mezőgazdaságról. A lényeg nagyjából ugyanaz, a digitális megoldások bevetésével hatékonyabbá válik a komplett mezőgazdaság, amely végső soron étkező asztalokra “teszi” az élelmiszert. Ez így mind jól hangzik, de mit jelent ez a magyar gyakorlatban.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása
Egyfelől lényeges, hogy a magyar mezőgazdaság több fontos mutató alapján is lendületben van. Az uniós statisztikai hivatal adatai szerint Magyarország az EU összes agrártermékének 2,1 százalékát állította elő. Emellett az uniós átlagot meghaladva 2015 óta fokozatosan nő a mezőgazdaságból származó jövedelem. A Másfélfok.hu időjárással, klimaváltozással foglalkozó szakportál által idézett elemzés szerint:

“az ágazat azonban egyszerre okozója és elszenvedője is a klímaváltozás negatív hatásainak: míg az EU-ban csökkentek az agrárium kibocsátásai, addig itthon nőnek.”

A cikk szerint a klímaváltozás és az agrárium sok szempontból kölcsönhatásban állnak egymással: az ágazat rendkívül kiszolgáltatott az éghajlatváltozás egyre fokozódó hatásaival szemben. A mezőgazdaságnak egyszerre három kihívásra kell reagálnia:

  • biztosítani kell a termelékenységet és élelmezésbiztonságot,
  • alkalmazkodnia kell a klímaváltozáshoz
  • csökkentenie kell az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A szakemberek szerint az úgynevezett klímaorientált okos mezőgazdaság (Climate Smart Agriculture, a továbbiakban: CSA) jelenti a kiutat. A CSA-eszközök pedig a különböző technológiai újításokat vagy a már meglévő technológiák újszerű felhasználását jelentik. Itt jönnek képbe például az eddiginél hatékonyabb, a digitális megoldásokat is alkalmazó megoldások.

Miközben rengeteg szó esik az önvezető autókról, azok megjelenéséről, mindennapos jelenlétéről a közutakon, ezek egyelőre még bőven csak a fejlesztési fázisban vannak. A mezőgazdaság motorizált napszámosaiból, vagyis a traktorokból azonban már tényleg van ilyen.

A világ egyik legismertebb traktorgyártója, a John Deere egy rangos elektronikai seregszemlén, a Las Vegas-i CES elektronikai expón mutatta be önvezető móddal rendelkező traktorját - idézi a hvg.hu a CNet amerikai szakportál cikkét.

Az önvezető traktor egy már korábbi modellen alapul: 12 sztereó kamerát szereltek a jármű elülső és hátsó részére, amelyek a traktor környezetét “figyelik”. A traktor sofőr nélkül képes dolgozni, ehhez egy, a géppel kommunikáló alkalmazást kell elindítani, amelyen a megművelés alatt álló föld látható, és az is, hogy a traktor ennek mekkora részén haladt át. A jármű intelligens rendszere érzékeli a nagyobb akadályokat és köveket is. Ha pedig ilyeneket lát maga előtt vagy mögött, akkor jelentést tesz róluk. A gyártó szerint az önvezető traktor a 21. századi földművelés hatékony megoldása, lehetővé teszi, hogy az agrárszakemberek a föld fizikai művelése helyett mással foglalkozzanak. A jármű ára azonban borsos, 500 ezer dollárba - a 2022 januári árfolyamon - közel 159 millió forintba kerül. Ehhez jön még a már említett kommunikációs rendszerért fizetendő 50 ezer dollár, ami majdnem 16 millió forintos tétel. A szuper gépezethez képest az alapjául szolgáló hétköznapi sima traktor (John Deere 8R 410) - egy amerikai kereskedő árlistája szerint  - több mint 100 ezer dollárral olcsóbb. 

A traktoros kitérő pusztán “az előállítási oldalon” várható technológiai fejlődést és kilátásokat mutatja be. Fontos azonban az is, hogy a felhasználókhoz, köztük a végső fogyasztókhoz, vásárlókhoz miként jutnak el világszerte - így Magyarországon - is az agrártermékek, köztük az élelmiszerek. Ez azt a kérdést veti fel, hogy hogyan megy az értékesítés, amelyben szintén osztanak lapot a digitális megoldásoknak.

Az Infotér 2021 őszén rendezett konferenciáján Matus Márktól láthattak erre példát a résztvevők. A szakember előadásában a digitális termelői piacot mutatta be. Egy olyan online a győri Széchenyi István Egyetem szakmai mentorálásával megvalósuló projekt keretében létrehozott áruházról beszélt, amely a minőségbiztosított, Magyarországon termelt vagy előállított élelmiszereket úgynevezett  rövid ellátási lánc keretében juttatja el a vevőkhöz. A szakember egy sor kihívást említett: it-oldalról például a gyorsan romló, hamarosan lejáró cikkek értékesítését vagy éppen a vásárlók már leadott megrendeléseinek módosításainak kezelését és teljesítését.

Összességében elmondható, hogy a komplett mezőgazdaságnak mind a a károsanyag-kibocsátás csökkentése, mind a termelés és a logisztika hatékonyságának növelése érdekében támaszkodnia kell a digitalizációra. Akiknek ez hamarabb sikerült, azok kerülhetnek előnybe a többiekkel szemben.

___________
Forrás:
Tech: A John Deere megcsinálta az önvezető traktort, egy telefonról indítható | hvg.hu