A G20 még az ősszel megegyezne az egységes digitális adózásról

2020. július 23. csütörtök, 06:03
A G20-as országok pénzügyi vezetőinek vasárnapi megbeszélésén újra megállapodtak róla, hogy legközelebb már tényleg megállapodnak valamiben.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

A G20-országok pénzügyi vezetőinek vasárnapi videokonferenciáján a résztvevők megállapodtak benne, hogy még az év vége előtt széleskörű, konszenzusra épülő megoldást fogadnak el a lényeges különbségek felszámolásáról a multinacionáis technológiai cégek adóztatásában. A világ legnagyobb gazdaságait és az Európai Uniót tömörítő szervezet pénzügyminiszterei és jegybanki vezetői elismerték, hogy a hosszú ideje zajló tárgyalások a világjárvány kitörésével még jobban lelassultak, de most arra számítanak, hogy következő, októberre tervezett megbeszélésükön már konkrét javaslatok kerülnek terítékre.

A konferenciát követően a német pénzügyminiszter minden korábbinál sürgetőbbnek nevezte a nemzetközi vállalatok és digitális üzletek korrekt adóztatását, míg francia kollégája azt is hangsúlyozta, hogy az erről szóló megállapodásnak még az év vége előtt meg kell születnie. Szerinte a koronavírus-járványnak is az az egyik tanulsága, hogy éppen a szóban forgó digitális óriásvállalatok voltak a válság legnagyobb nyertesei, ami még aktuálisabbá teszi, hogy mindenhol megfizettessék velük a tevékenységük után elvárható terheket.
 

Feloldhatatlannak tűnő ellentét

A nemzetközi online platformokra vonatkozó egységes adószabályok bevezetésére a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezeten (OECD) belül folytatott tárgyalások már korábban teljes zsákutcába jutottak. A franciák más európai államokkal és az Európai Unióval együtt több ízben is bejelentették, hogy érdemi megegyezés hiányában egyoldalúan is megteszik az általuk szükségesnek tartott lépéseket. Ehhez képest az Egyesült Államok időlegesen kiszállt a digitális adóról folyó nemzetközi egyeztetésből, mert álláspontja szerint azokon nem történt semmilyen előrelépés.

Úgy tűnik, hogy az amerikaiak ebben az ügyben végleg szembe kerültek Franciaországgal, az Egyesült Királysággal és más szövetségeseikkel, ahol már bevezették vagy nemsokára be akarják vezetni a digitális szolgáltatások helyben keletkező bevételeire vonatkozó adóztatást. Szerintük az érintett vállalatok óriási profitot termelnek az egyes piacokon, miközben a közterhek viseléséből messze nem veszik ki arányosan a részüket. Az USA ezzel szemben az amerikai technológiai vállalatok hátrányos megkülönböztetéséről beszél, és a Trump-kormányzat válaszul a francia importra kivetett, összesen 1,3 milliárd dolláros különadót fogadott el.

Az MTI beszámolója szerint a G20-csoport tagjai azt is közölték, hogy a koronavírus-járvány okozta válság miatt későbbre halaszthatják a 2020 végéig esedékes adósságok fizetési határidejét. A vasárnapi konferencia zárónyilatkozata alapján erről is a következő, októberi tanácskozásán születhet döntés. Mint kiderült, eddig már 42 ország fogalmazott meg ilyen irányú kérelmet a gazdaságát különösen súlyosan érintő járvány miatt. Németország most erre hivatkozva újabb 3 milliárd eurót ajánlott fel kamatmentes hitelre az IMF segélyprogramjában.

Forrás: bitport.hu