Digitalizáció az utakon - 5 milliárd forint intelligens közlekedési rendszerekre

2020. január 31. péntek, 06:15
A közúti közlekedés forgalomirányításának és forgalomfigyelésének digitalizációja, azaz az intelligens közlekedési rendszerek (ITS) terjedése jelentősen javítja a közlekedésbiztonságot, növeli a közúthálózat hatékonyságát, és hozzájárul a fenntarthatósághoz - hangsúlyozta csütörtöki sajtótájékoztatóján Szilvai József Attila, a Magyar Közút (MK) Nonprofit Zrt. vezérigazgatója

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

A 32 ezer kilométernyi országos közúthálózatot kezelő Magyar Közút nemzetközi együttműködésben hat projektben több mint 5 milliárd forintot használ fel az intelligens közlekedési rendszerek létesítésére, a meglévők megerősítésére 2018 és 2022 között - tette hozzá.
Szilvai József Attila elmondta, a hazai közúthálózat mentén jelenleg is számtalan kamera, szenzor és jelzőberendezés működik, a telekommunikáció és az informatika dinamikus fejlődése pedig új távlatokat nyit a forgalomszabályozás és az információközlés területén.
Az intelligens közlekedési rendszerek (ITS) számos technológia kombinációját jelentik, amelyek az adatok gyűjtésétől, azok feldolgozásán át az információk továbbadásáig sokféle feladatot foglalnak magukban - tette hozzá.



Szilvai József Attila, a Magyar Közút (MK) Nonprofit Zrt. vezérigazgatója (MKN Zrt)

A vezérigazgató kiemelte, hogy az ITS kiépítése során 2019 végéig elkészült az Útinform szolgálat üzemeltetésében lévő Nemzeti Adathozzáférési Pont, ahol egy helyen, szabványos gépi feldolgozásra alkalmas formátumban kereshetők és letölthetők a közútkezelőknél elektronikusan gyűjtött adatok.

Az ITS kiépítéseként tavaly 126 helyszínen fejlesztettek, jellemzően gyorsforgalmi utak mentén 45 új kamerát telepítettek, további 9 helyszínen a meglévő eszközöket cserélték korszerűbbre. A fejlesztés részeként 274 tehergépjármű parkolóhelyet vontak be a foglaltságot mutató monitoring rendszerbe, 13 helyszínen telepítettek rádiós adó-vevő berendezéseket. Az adó-vevő eszközök városi környezetben alkalmazható funkciójának tesztelése zajlik, pilot projektekben Győrben 10, Zalaegerszegen 8 jelzőlámpás csomópontban épül ki a hálózat.
Hangsúlyozta, hogy a Magyar Közút a fejlesztéseknek köszönhetően 2022-ig leteszi az alapját a modern, kétszintű forgalom irányítási központnak, amely a begyűjtött adatok felhasználásával előre tudja majd jelezni a várható forgalmat, a változásokra időben lehet majd reagálni a forgalomszabályozás különböző eszközeivel, például terelő utak kijelölésével, a tervezett karbantartási munkák halasztásával, a gépjárművezetők tájékoztatásával.

Szilvai József Attila rámutatott arra is, hogy a Nemzeti Adathozzáférési Ponton keresztül megosztott adatokra a digitális térképgyártók, szolgáltatók új utastájékoztató szolgáltatást készíthetnek, vagy a meglévőt fejleszthetik tovább, ezzel jelentősen segítik a járművezetők tájékoztatását.

A fejlesztésektől azt várják, hogy kevesebb és kisebb hatású  forgalmi zavarok lesznek a közúthálózaton, növekszik a közúti közlekedés biztonsága, a közlekedő járművek környezeti hatását mutató ökológiai lábnyom pedig kisebb lesz - tette hozzá.

Forrás: MTI - Magyar Közút (Fotó: pexel.com)

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. fejlesztéseiről bővebben:

https://internet.kozut.hu/intelligens-kozlekedesi-rendszerek/